új teremtés konferencia

Imaközösség

Imaközösség

Dr. Misek János | Új teremtés konferencia | Frissítve: 2020.04.21

24/7 IMAKÖZÖSSÉG A KORONAVÍRUS ÉS következményei ELLEN!

Pünkösd vasárnapig meghosszabbítva

Kedves Testvéreink!

Mint bizonyára értesültetek róla, múlt héten az Új Teremtés Konferencia elhalasztása mellett döntöttünk. Nem kísértjük Urunkat, Istenünket azzal, hogy jöjjünk össze, hiszen úgyis meg fog védeni, de mindenképpen tenni akarunk valamit! A jelenlegi helyzetben általában tömegrendezvények tartása sem javasolt, így a következő FELHÍVÁST intézzük hozzátok!

Felhívás hozzátok

Jézus Krisztusban Új Életet kaptunk és ennek az Új Életnek az egyik alapja az ima, az Atyával való állandó kapcsolat a Szentlélek által. Ez a Szent Szellem most arra hív bennünket, hogy összefogjunk és közösen harcolunk imával ebben kialakult helyzetben, a járvány ellen, az emberi élet, a gazdaság védelmében! 

Imaközösség 24/7

Arra hívunk Mindnyájatokat, hogy március 13-tól hozzunk létre egy folyamatos, napi 24 órás heti 7 napon át tartó IMAKÖZÖSSÉGET, azért, hogy az Úr mielőbb vessen véget ennek a járványnak, hogy óvjon meg minél több életet, és kerüljük el egy nagy gazdasági válság kialakulását! 

Az IMAKÖZÖSSÉGBE várunk mindenkit felekezettől függetlenül! Hisszük, hogy az ima ereje mindenre képes, és hogy ebben az új, most kialakuló egységben hatalmas erő van! Hisszük, hogy a 24/7 imádságnak hatalmas ereje van, és ha folyamatosan zörgetünk, könyörgünk az Úrhoz, segíteni fog!

Jelen helyzetben amit tehetünk, megtesszük.

Csatlakozzatok!

Imaközösség Pünkösd Vasárnapig!

Úgy tervezzük, hogy óránként kerülnek beosztásra testvérek, de lehet vállalni ennél rövidebb időszakot is.  Várjuk a jelentkezéseteket itt:

Az Új Teremtés Konferencia szervezők vállalják az imaközösség szervezését, az időpontok vezetését, koordinációját, a már betöltött időpontok közzétételét.

dr. Misek János
Főszervező
és az Új Teremtés Konferencia csapata

Isten Áldjon Benneteket!

Imák, amik segítenek